A gitáros mise előzményei - A karizmatikus megújulás
"Áldjad, én lelkem, az Urat! Válogatás a katolikus karizmatikus megújulás dalaiból." - áll a közismert "Sárga könyv" borítóján. A gitáros misék gyökereit kutatva sokszor futottam bele, hogy a történetek így kezdődtek: "Tudod, volt ez a karizmatikus megújulás..." ...tudom? Mostanában jöttem rá, hogy nem, nem tudom. De hasznosnak tartom, hogy amikor Istent szolgáljuk, azt ne "a levegőbe" tegyük, hanem ismerjük azokat, akik előttünk jártak, és tudjuk, hogy honnan kaptuk a szolgálatot. Szóval kicsit utánanéztem, és így született az alábbi írás, hogy (nagyon dióhéjban!) bemutassam azokat az eseményeket, amelyeknek köszönhetően ma gitáros miséken zenélhetünk. Nem vagyok azonban egyháztörténész vagy bármilyen szempontból szakértője a témának, így a hiányosságokat ne kérjétek rajtam számon. (De szólni szóljatok!)
Az Azusa utcai ébredés
Számunkra talán szokatlan módon az Egyesült Államokban nem kell egyházhoz tartozni ahhoz, hogy az ember lelkész legyen vagy prédikátor. Charles Fox Parham egy ilyen független tanító volt, aki 1900-ban a kansasi Topekában alapította meg a Bethel Bibliai Főiskolát. Azt tanította (bár addig ezzel személyesen nem találkozott), hogy a Biblia alapján a Krisztus-követőknek a Szentlélekkel kell megkeresztelkedniük, és ennek a jele, bizonyítéka a nyelveken szólás kellene legyen. 1901-ben ő és tanítványai ezért az ajándékért imádkoztak, és néhány nap böjtölés és virrasztás után meg is kapták. Parham hamarosan bezárta az iskolát és hosszú tanítókörútra indult az államokban.
1906-ben William Seymour fekete lelkészt, Parham egyik tanítványát meghívták Los Angelesbe prédikálni. Az érdeklődők az egyik hívő házában gyűltek össze, ahol addig imádkoztak és böjtöltek, amíg a gyülekezetből egyre többen megkapták a nyelveken szólás vagy a prófétálás adományát. A házban néhány nap alatt rengetegen gyűltek össze, akik nyelveken szóltak, énekeltek, kiabáltak. Végül a ház is összedőlt.
Az Azusa utcai ház
Ekkor bérelték ki az Azusa utcai épületet, ami templomnak épült, de volt már raktár, fatelep, sírkőbolt, fogadó és istálló is. Ide nagy nehezen 1500 ember is befért, és jöttek férfiak, nők, gyerekek, feketék, fehérek, spanyolok, latinók, ázsiaiak, szegények és gazdagok egyaránt. Egész nap istentiszteleteket tartottak. A beszámolók hamarosan arról szóltak, hogy a vakok látnak, a betegek meggyógyulnak, és a résztvevők mindenféle földi és égi nyelveken szólalnak meg csodás módon.
Az év végére a közösség vezetői szétszéledtek és az Államok-szerte új gyülekezeteket alapítottak. Ezeket az eseményeket tartják a pünkösdista egyház vagy pünkösdi-karizmatikus mozgalom kezdeteinek. Tanítása központjában tehát az áll, hogy az apostolok korához hasonlóan a mai kereszténységnek is imádkoznia kell a Lélek ajándékaiért, mint a nyelveken szólás vagy a csodás gyógyulások. A híveknek személyesen találkozniuk kell a Lélekkel, és az Egyháznak használnia kell a karizmákat az evangelizálásban. (Márk 16,17-18: "Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.")
Új Pünkösd
1962-ben XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot nyitó imájában így könyörgött: "Újítsd meg csodáidat napjainkban, mintegy új Pünkösd által!" H. Vinson Synan pünkösdista író egyik könyvében megjegyzi: ezt a gondolatot a zsinati atyák olyan komolyan vették, hogy gyakorlatilag a katolikus karizmatikus megújulás teológiai alapjait már azelőtt lefektették, hogy az megkezdődött volna. A történelemben ritka módon a teológusok ezúttal megelőzték a prófétákat.
Az 1963-64-es tanévben az Indiana állambeli Notre Dame katolikus egyetemre megérkezett a Cursillo mozgalom. (A Cursillót 1944-ben Spanyolországban alapították. Egy hosszú hétvégés program, ami - Székely János püspök szavaival - "az élet zarándoklatára készít fel, megpróbál hiteles kereszténnyé és apostollá tenni." A hétvégét heti találkozók követik.) Itt és ekkoriban dolgozták ki a fiatalok számára a Cursillo mintájára az Antióchia mozgalmat is, és itt és ekkor vert gyökeret a szintén spanyol eredetű Házas Hétvége az Államokban. Ezek a programok az egyetemen már meglévő, élénk lelki életbe kapcsolódtak be: a diákok egy kis, lelkes csoportja rendszeresen szervezett imatalálkozókat, bibliaórákat, diákmiséket, agapékat, zsolozsmákat.
A Notre Dame-i Cursillósok a pünkösdi egyházakban történő csodákról David Wilkerson és John Sherrill könyveiből értesültek. 1966 nyarán a Cursillo országos kongresszusán találkoztak a pittsburghi Duquesne egyetem két tanárával, és megosztották velük ezeket a híreket és könyveket. Ezek már egy ideje böjtöltek és imádkoztak a Lélekhez, s ettől fogva küldetésüknek tekintették, hogy személyesen is beteljenek vele. Elkezdtek kutatni, és találtak is valakit a helyi episzkopális gyülekezetben (anglikán egyház amerikai megfelelője), aki már megkeresztelkedett a Lélekkel. Ez a hölgy elhívta őket a Chapel Hill nevű pici, felekezetközi karizmatikus imacsoportba, ahol hamarosan ők is megkapták a Lelket és adományait.
A Bárka és Galamb lelkigyakorlatos ház
A két professzor ezután részt vett egy lelkigyakorlat szervezésében a Duquesne diákjai számára. Megkérték a Chapel Hillieket és a Notre Dame-iakat, hogy imádkozzanak a hétvége sikeréért. Szombat este a lelki programokat egy szülinapozás szakította meg, de a buli közben a diákokat a Lélek egymás után az emeleti kápolnába szólította, ahol csodálatos pünkösdi istenélményekben volt részük. "Valóban születésnapi buli volt aznap, Isten az emeleti terembe szervezte a Katolikus Karizmatikus Megújulás születését!" - írja egy résztvevő.
Az örömhírt hazavitték az egyetemre. Onnan aztán visszajutott a Notre Dame-ra, onnan a Michigani Egyetemre és így tovább - és a hírrel együtt ezek is megkapták a Lelket. A megújulás innen terjedt ki az egész világra, és szülte meg az olyan, hazánkban is ismert karizmatikus mozgalmakat, mint a Chemin Neuf vagy az Emmanuel.
... de ettől még miért kéne összevissza gitározni? (Folytatása következik.)
